Poèmes d’A. Gerevich traduits par Brigitte Gyr

 

Courses de Noël

Il faisait noir à présent et glacial, je t’attendais,
après une dispute : foudroyant du regard les trams
qui passaient sur la place, remarquant que plus nombreux
étaient les gens qui  défilaient, plus ils se ressemblaient : la foule
me tapait sur les nerfs. J’étais frigorifié. Si seulement, je me disais,
j’arrivais à te retenir, je pourrais tout oublier.
Peu importait à présent qu’il se soit mis à neiger.
Chaque os de mon corps se transformait en glace,
j’ai fini par regagner la maison dans la neige,
les bras chargés de paquets. Tu avais laissé le beurre sur
la table de la cuisine et un sandwich à demi entamé près de l’ordinateur,
les traces boueuses de tes pas menaient du balcon à la cuisine. J’ai
mis de la musique, fait la lessive et la vaisselle. Avant de me coucher
j’ai décoré le sapin pour qu’au cas où tu reviendrais
dans la nuit tu retrouves tout en ordre et te glisses
doucement dans le lit à mes côtés.

 

Christmas Shopping

 

It had chilled down, grown dark, I was waiting
for you after a quarrel: glaring at every tram
in the square, noting how the more people passed
the more they resembled each other: the crowd
was getting on my nerves. I was frozen. If only
I could hold you I thought, I could forget everything.
It no longer mattered that it had started snowing.
Every bone in my body was turning to ice,
so in the end I walked home through the snow
carrying my bags. You had left the butter on
the kitchen table and a half-eaten sandwich by the computer,
your muddy footprints led from the balcony
towards the kitchen. I put some music on
did the laundry and washed up. Before going to bed
I decorated the tree so that should you call at night
you would find everything in order
and quietly creep into bed beside me.

 

Karácsonyi nagybevásárlás után

Lehűlt és besötétedett, vártalak miután
összevesztünk: a Blahán minden villamossal
szemeztem, ahogy egyre mentek,
egyre egyformábbak lettek, az idegeimre ment
a tömeg. Már fáztam. Csak megölelhetnélek,
gondoltam, és az egészet elfelejteném.
Már mindegy volt, ahogy havazni kezdett.
Egész testemben éreztem, ahogy fagy,
és végre megnyugodtam, hazasétáltam a hóban
a szatyrokkal. A konyhaasztalon kint hagytad a vajat,
egy félig evett szendvicset a számítógép mellett,
az erkélyajtótól sáros lábnyomaid vezettek
a fürdő felé. Felmostam, elmosogattam,
közben bekapcsoltam a zenét. Feldíszítettem
a fát mielőtt lefeküdtem, és izgatottan vártam,
hogy mikor sértődötten hazajössz, köss belém.
 

Désir                                                                                      

Le désir est un appartement étriqué, suranné
où résonne le trafic de l’autoroute ;
des parfums font la queue devant le miroir
mais le frigidaire est vide, la poignée collante.

C’est là que vit le type le plus charmant qui soit,
celui qu’on ne trouve jamais chez lui
parce qu’il dort chez d’autres hommes :
des rangées de photos aguicheuses couvrent le mur.

Colle tes propres photos au milieu d’elles,
enfile ses pantalons, glisse-toi dans son lit,
prends son nom- si tu emménages,
tu feras partie des meubles.
 

 

Desire

Desire is a cramped, fusty apartment
noisy with the highway traffic;
scents line up before the mirror
but the fridge is empty, the handle sticky.
This is where the cutest guy lives,
the one you never find at home
because he sleeps in other men’s apartments:
rows of alluring snapshots fill the wall.
Stick your own photos up among them,
put his pants on, slip into his bed,
adopt his surname – if you move in,
all you’ll be is part of the furniture.
 

 

Desire

A vágy egy szűk, pállott lakás,
mely hangos a főút forgalmától,
parfümök sorakoznak a tükre előtt,
de üres a jégszekrény, ragad a kilincs.

Ez a vágy a legszebb férfi otthona,
akit soha nem találsz odahaza,
mert más férfiak lakásán alszik,
mégis a falon száz fotóról csábít.

Ragaszd közéjük a képeidet,
hord az alsóját, bújj az ágyába,
vedd fel a nevét – ha beköltözöl,
csak a bútorzat része lehetsz.
 

 

Journal

Ca fait des jours à présent que des avions de combat tournent au-dessus de nos  têtes :J’étais à Riverside Park et je scrutais le ciel ,
d’autres gens faisaient du jogging ou promenaient leur chien comme chaque après midi.

Pour chaque personne il y en avait  trois mille de moins. Nous avions peur
de ce jour de l’avant-veille, de la haine peinte
sur les murs et sur les bancs :  ‘Tuez tous les Arabes’

Des femmes noires, la quarantaine, pleuraient à la Messe du matin,
j’étais seul sur mon banc d’église,  étranger dans cette ville qui nous était commune,
mais au moment où je partais le prêtre m’a enlacé comme un vieil ami. 

J’ai passé l’après midi à errer, vide et abattu,
devant les visages photocopiés de ceux qui manquaient à l’appel.
Les voitures ne bougeaient pas : l’esprit des gens aussi était glacé jusqu’à l’os.

Pendant deux jours, j’ai transporté de la nourriture et des médicaments, je me suis porté volontaire pour sauver des vies, mais on m’a renvoyé chez moi : L’armée a repris la direction des opérations. Il n’y avait rien à faire, nulle part où je puisse aller.

J’étais toujours vide et impuissant, je regardais la TV,
les mêmes scènes plusieurs centaines de fois aux nouvelles,
personne ne disait rien, tout le monde était occupé à compter les morts.

Je sentais que ce n’était pas un sujet sur quoi écrire. Le temps ne passait pas. Histoire de m’occuper, je suis allé chez le coiffeur, suis allé courir et faire les magasins, j’ai fait un saut à la blanchisserie et contemplé le ciel lumineux de New York.

 

Diary

For days now fighter planes have been circling above us :
I stood in Riverside Park and scanned the sky,
others jogged or walked dogs as they did every afternoon.
Each person was three thousand less. We were afraid
of the day before yesterday, of the hatred painted
on walls and on benches : ‘Kill all the Arabs!’
Black women in their forties wept through the morning Mass,
and I sat in the pew alone, a stranger in the shared city,
but the priest hugged me like an old friend when I left.
I spent the afternoon rambling, empty and dejected,
past photocopied faces of those who were missing.
The cars didn’t move : people’s minds too were in deep-freeze.
For two days I carried food and medicine, volunteered
to save lives, but was sent home : the army took over.
There was nothing to do, nowhere for me to go.
I was empty still, and helpless, I watched the TV,
the same sequences several hundred times on the news,
no one said anything, they were busy counting the dead.
I understood this was no theme for writing. Time didn’t pass.
Just to keep busy, I went to the barber, went running and shopping,
visited the laundrette and gazed at the bright New York sky.

 

Napló

Napok óta katonai gépek cirkálnak felettünk:
álltam a Riverside Parkban es néztem az eget,
mások kutyával jöttek vagy futottak, mint minden délután.

Minden emberből valaki hiányzott. Féltünk
a tegnapelőttől, a falakra es padokra firkált
gyülölettől: "Öljetek meg minden arabot!"

A reggeli misét végigbőgték a fekete asszonyok.
Egyedül ültem, idegen a közös városban,
hazamenet mégis, mint régi barátot, atölelt a pap.

Egész nap az utcán kóvályogtam nyomottan, üresen,
a falakon eltűnt arcok néztek rám fénymásolatban.
Álltak az autok és az emberek agya is lefagyott.

Két napig gyógyszert es ételt hordtam, beálltam
életet menteni, de hazaküldtek: felváltott a hadsereg.
De, átutazóban, sehol sem voltam otthon.

Maradtam üres es tehetetlen, tévét néztem,
több százszor ugyanazt a képsort a híreken,
semmit nem mondtak, csak számolták a holtakat.

Így keletkezne a történelem, mint a filmekben?
Hogy tegyek valamit, futni mentem, fodrászhoz,
vásárolni, es néztem a napos New York-i eget.
 

 

Confession de Tiresias

 

Parfois je me réveille après un  rêve
et n’ai pas la moindre idée de qui je suis,
vieux ou jeune, garçon ou fille.

je suis obligé de me toucher
pour vérifier : avec pour seule preuve
mon corps en sueur dans le lit trempé’

Tiresias était assis en face de moi. Il avait
promené son chien, j’avais couru.
Nous nous étions tous les deux effondrés sur un banc.

Qu’il fasse clair ou sombre n’a plus
d’importance depuis longtemps.
L’horloge intérieure
qui connaissait l’heure du jour s’est arrêtée.

Ca fait des années que je ne vis plus dans le présent,
juste dans la prophétie et le mythe.
Je ne peux retrouver mon chemin dans la rue.’

il avait allumé une cigarette et grattait doucement
l’oreille de son chien . ‘Andras, si… je pouvais en
parler, juste une fois peut-être …

dans mes rêves je suis toujours une femme,
farouche et désirable et totalement inaccessible,
adorée et admirée des hommes.
 

 

Tiresias’s Prophecy
(Teiresziász jóslata)

‘You’ll not be able to tell the men from the women,
there’ll no longer be any difference, men will turn into women
and women turn into men several times in a lifetime.’
Tiresias on the bus, sits opposite me, gazing
drunkenly before him and scratching his shin
with his white stick as he explains it all:
‘One man kisses another regarding him as a woman,
not knowing which he himself was at birth. The organs
are a poor guide once a man can fall pregnant.’
His brow perspires. I can hardly breathe for his stench:
Alcohol, urine and something bitter, medicinal.
The bus is nearly empty, an early-dawn service, very few stops.
‘Life will be so much easier in the first few years,
then, in the latter years, there’ll be no more children,
everyone self-fulfilled, complete in their being.’
He looks ever more cheerful, he’s practically smiling.
‘Kiss me, I shall be young, beautiful beyond measure!’
He squeezes my hand and gradually, panting,
leans his face towards me. ‘I’ve been a woman too, a girl,
and it was only once I reassumed my shape it came to me
I wish I’d stayed a woman, a wife, a mother with many children.
 

Teiresziász

“Néha felriadok álmomból,
és nem tudom, mi vagyok,
öreg vagy ifjú, fiú vagy lány.

Meg kell érintsem magam:
izzadt testem a nedves ágyban
az egyetelen bizonyosság.”

Teiresziász ül velem szemben,
kutyát sétáltatott a Tabánban,
és egy padon pihentünk meg.

“Hogy sötét van vagy világos,
már régen mindegy. Megállt
a belső óra, mely tudta a napszakot.

Már rég nem a jelenben élek,
csak a jóslatokban és a mítoszokban;
már az utcán is eltévedek.”

Rágyújt egy cigarettára és
megvakarja a kutya fülét. “András,
el tudnám csak egyszer mondani…

Mert álmomban mindig nő vagyok,
vad és vonzó, elérhetetlen,
kit megbámulnak a férfiak.

Álmomban saját melleimmel
játszom, a bőröm puha és finom.
Álmomban vibrálnak a fények.”

Fehér botjával a bokáját vakarja,
kezéről, arcáról hámlik a bőr.
A kutya egy sünre talált.

“Már csak néhány percnyi
emlék életem legszebb korszaka,
mikor még kívántak a férfiak.”

Felsóhajt, köp egyet, elnéz.
“Ha szereted, hogy férfi vagy,
vigyázz, mert lehet, nő leszel,

olyan vékony a kettő között a határ.
Nem tudtam, mert ha teherbe esem,
lehettem volna nő és anya.”

extraits de : Andras Gerevich, Les confessions de Tirésias, texte hongrois / traduction en anglais par l'auteur / traduction française de Brigitte Gyr, éditions Jacques Brémond, 2014, 25 euros